2015. december 10., csütörtök

A kiadói honlapok mint információforrások

Két nagy csoportba lehet osztani a gyerekkönyves kiadók honlapjait:

  1. Akik megmaradnak az általános, alap információk közlésénél, úgy mint a kiadóról és a kiadványaikról, sikerlistákról, újdonságokról és természetesen a kapcsolatfelvételi lehetőségek felkínálásánál. Mondhatni webáruház jelleggel működnek, és hiába a gyerekkönyvekkel foglalkoznak, ez annyiban nyilvánul meg, hogy színesebbek mint a felnőtt irodalommal foglalkozók. Ugyan van hírek, események, sajtószoba is esetleg, de azok ritkán frissülnek, illetve nem a teljesség igényével tartalmazzák a a kiadó könyveiről szóló cikkeket, blog bejegyzéseket. Ide sorolnám : Manó könyvek, Napraforgó kiadó, Pro Junior
  2. A másik csoportba tartozó kiadók honlapjai tartalmazzák az első pontban felsorolt alap dolgokat, és természetesen megvan náluk a webshop jelleg is, de túllépnek a könyvek puszta szolgáltatásán. Számolnak az ifjú olvasók információ éhségével, így már a honlap is vonzza az olvasókat nem csak a könyv. (Azért teszek különbséget a honlap és a könyv között, mert a könyvekről a  nagy könyvterjesztők portáljain is megszerezheti az alapvető infókat az olvasó - gondolok itt a rövid tartalmi ismertetésre, árra, hogy milyen kötésben jelenik meg; a bökkenő az, hogy ha a kiadói honlap nem bírja bevonzani az olvasókat a plusz információkkal, az aktualitással, akkor elveszti a látogatókat, aminek anyagi következményei is vannak, hiszen jobban megéri a kiadónak, ha egyenesben tőle történik a vásárlás és nem a terjesztőkön keresztül; a legjobban a Könyvmolyképző használja ki kiadói hatalmát, ha fogalmazhatunk így, lásd Elit startok és Premier péntekek). Ide sorolom: Móra Csoport, Pozsonyi Pagony. 
Ha a tartalomszolgáltatás felől kell megfogalmazni, akkor az első csoportba tartozók elsődleges információkat tesznek közzé, míg a másodikba tartozók elsődleges és másodlagos információkat.